lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Pronto magazin

2019.01.24. 09:41, Luna

Az amerikai álom: Lali Espósito azt tervezi Miamiban fog élni Santiago Mocorreával

A színész-, énekesnő szabadságra ment néhány napra párjával Uruguay tengerpartjánál. Az otthonában a saját maga házigazdája, de most volt ideje gondolkoznia a jövőjén. Barátnője, Mery del Cerro szerint ebben az évben Lali elköltözik az Egyesült Államokba.

Az éve New Yorkban kezdődött el, ahol showt adott a Mau y Ricky duóval a Times Square-ön, és ezután fellépett Mar del Plata-n és Pinamarban is Lali Espósito (27) aki úgy döntött néhány napot a pihenésnek szentel Punta del Estén. Múlt szombaton utazott el párja az üzletember és zenei producer, Santiago Mocorrea kíséretében. Az énekesnő pedig azóta élvezi a gyönyörű délutánokat a tengerparton. Igen, megtették a szükséges óvintézkedéseket, hogy senki ne zavarhassa a nyugalmukat, ezért a dombok között kerestek helyett a Brava Strandon. Viszont a művésznő nem tudott menekülni a Pronto magazin objektívei elől. És messze sem volt dühös, nagyon szimpatikus volt és még pózolt is a fotókhoz. A barna lányt édesanyja is elkísérte a vakációra, és nagyszerű tervei vannak. Ezért sok időtt töltöttek azzal, hogy beszélgessenek, eközben pedig Santiago matét fogyasztott. Sok csók, kényeztetés és simogatás is látható volt és Lali világossá tette a kapcsolatukat, ami már két éve tart, valamint hogy mennyire jól megvannak. De amikor a levegő hűlni kezdett a párocska úgy döntött elhagyja a strandot , hogy elmeneküljenek az erős széltől. És ezután kézenfogva elindultak, hogy visszatérjenek Mocorrea Esté-n lévő házába. Annak ellenére, hogy Punta az egyik legelterjedtebb hely a hírességek körében ahová nyáron mennek , hogy bulikon és exkluzív rendezvényeken vegyenek részt az énekesnő inkább a házban szereti visszanyerni energiáját és párkapcsolatának áldozni idejét. Lali és Mocorrea szerelme két éve kezdődött, amikor a férfi ideális partnernek bizonyult az énekesnő számára. Több alkalommal is azt mondta a lány , hogy a legcsábítóbb benne az, hogy ő 'nem egy közönséges srác' , és ez lehetővé teszi hogy az énekesnő lábait a földön tartsa a hírnév és a több mint egy évtizede tartó siker közepén.

De a General Villegas-ból származó férfi szakmailag is nagy tanácsadója Lalinak. Mérnöki tanulmányai vannak és évekig készített zenei showkat, ezért nagyon is tisztában van a közeggel, amelyben barátnője mozog, tökéletesen megérti minden kötelezettségét és amikor csak lehet elkíséri őt. Ez pedig abban a növekvő pillanatban, amelyben a színész-, énekesnő van alapvető fontosságú.  Két sikeres szólóalbum után tavaly megjelent a Brava is amely olyan sikeres előadókkal tartalmaz együttműködéseket, mint a brazil Pabllo Vittar, a mexikói banda a Reik, a spanyol popbálvány Abraham Mateo, a perui A.Chal, a venezuelai Mau y Ricky -Ricardo Montaner fiai-és ezzel megszilárdította nemzetközi növekedését. És elérte. Valójában az Univisión hálózat kiválasztotta, hogy énekeljen a Countdown 2019-en New Yorkban, ami egy nagy lépés volt a karrierjében. Olyan fontos, hogy egyik legközelebbi barátnője, Mery del Cerro szerint az esemény óta a Sony lemezkiadó arra vár, hogy Lali Miamiban telepedjen le, hogy a spanyol nyelvű piacon való növekedését tovább mélyítse , amit sok latin művész tett már meg. "Gondolkodik rajta, de hiszem hogy ő idén Miamiba fog költözni. Ez a projektje.', jelentette ki Del Cerro, és ezzel forradalmat robbantott ki Espósito rajongói között. Másrészt, az ex Casi Ángel azt mondta egy interjúban, hogy idén sokat tervez Argentínába utazni és a világ többi részére, anélkül hogy pontosan elárulta volna mi lesz a bázishelye. "Ez fontos számomra, hogy ne hagyjam el és szilárd munkám legyen az országomban, mert ez az én helyem és itt vannak akik igazán ismernek engem, az első lépésektől kezdve, és ahol a legtöbb illuziót mutathatom be. Az otthon érzése, és ez nem bolondság.', jelentette ki a Clarínnak.

És hozzátette: "Ezt soha nem szabad elhanyagolni, de ha a munka ezen kicsit túlmutat az jó." A még csak 27 éves Lali kiemelkedik mint színésznő, zeneszerző, énekesnő és dizájner. És habár amikor véget ért a Casi Ángeles kezdte el megtenni első lépéseit a zenei világban egyedül , mindig komplett művészként fejlődött, globális terjeszkedéssel mint példaképe, Beyoncé. Az álma valóra vált és minden adott neki ahhoz, hogy megtegye a nagy ugrást. Ha az  Egyesült Államokba telepedik látniuk kell hogyan tudják szervezni dolgaikat a barátjával és a családjával, mivel megszokta, hogy annyit kíséri Santiago, anyukája Majo, apukája Carlos, a testvérei Patricio és Ana Laura, unokaöcsse Santino , és ez alapvető pillére az életének. Hasonlóképpen Lali nem akar megállni és új utak felé törekszik a művészvilágban. 2018-ban kijött egy filmje és ő játszotta a főszerepét az Acusada-nak, a drámának amely nagy kihívást jelentett a számára , mivel vígjátékban már erős volt. És most még többért megy ezért ő rendezte a La Suerte de Loli trailerét, ami az édesanyja , Majo Riera SDO Entertainment gyártócégének a minisorozata, és a NATPE 2019-en fog bemutatkozni, ahol támogatókat keresnek hozzá. Édesanyja szerint Lali az elején nem volt meggyőződve arról, hogy szembe akar e nézni ezzel a munkával , mivel mindig a színésznő helyet foglalta el, de néhány beszélgetés után megadta magát. A forgatás két napig tartott, és az énekesnő megadta a történetnek azt a komédiát, amit a termelők kerestek. A bizonytalanságon túl ami az elején rátört, amikor befejeződött a forgatás örült ennek az új felállásnak, és nem zárja ki, hogy a jövőben elmélyedjen ebben is. Most a folytatódó Brava turnéra összpontosít és nem ad pontos részleteket a 2019-es terveiről.

Bizonyára ezek a Punta-i napok nem csak a pihenést szolgálják , hanem elgondolkozik kötelezettség vállalásain is. Nyilvánvaló, hogy idén szeretne továbbhaladni karrierjében, amelynek nem létezik plafonja. Megerősíti ezt a lépést?

Lali és Santiago szenvedélye Punta del Estén

2018.01.17. 07:29, Luna

Az énekesnő szerepel a Pronto magazin legutóbbi címlapján, ahol barátjával látható az exkluzív uruguayi tengerparton.

01.jpg

"Jó, intelligens, egyszerű, tisztel engem és boldoggá tesz. Ez elmondja, hogy szerelmes vagyok?"

Igen, elmondja. Ezekkel a szavakkal tette Lali Espósito (26) világossá Santiago Mocorrea (32) legjobb tulajdonságait, akivel egy éve alkot egy párt. Az énekesnő és szerelme néhány napot a tengerparton töltöttek, és csókokkal kényeztették egymást.

02.jpg

03.jpg

Mivel úgy döntöttek kifehérítik kapcsolatukat, a tinibálvány minden alkalmat megragadott, hogy bókoljon a férfinek , aki meghódította a szívét és élvezte a nyaralást. Szerelmes üzeneteket írt ki a közösségi hálóra, és nagyon boldog volt.

04.jpg

Lali és Santiago minden alkalmat megragadtak, hogy a strandon legyenek és pihenjenek. Miután a karácsonyt a férfi családjával Cumelén töltötte, Villa de Angostura-ban a fiatalok Punta del Estére utaztak, hogy elkezdjék 2018-at.

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

Lali bikiniben állt modellt a punta del estei strandon

2018.01.15. 15:01, Luna

Az színész-, énekesnő több napsütéses fotót is megosztott a követőivel, mielőtt elindult volna Entre Riosba bemutatni showját.

112.jpg

Mielőtt megkezdte volna az ország különböző pontjain való fellépéseit Lali Espósito elutazott egy pár napos pihenésre párjával, Santiago Mocorreával Punta del Estére, és megosztott követőivel több fotót is, amelyeken bikiniben van.

113.jpg

114.jpg

115.jpg

116.jpg

Ezen a bejegyzés sorozaton Lali fehér fürdőruhát visel, rajta ananászokkal és fodorral az alján, miközben nagyon érzékien pózol a kamerának. Ezek a fotók több mint 400 ezer kedvelést kaptak az Instagramon.

117.jpg

118.jpg

Szintén pózolt egy fekete egyberészes fürdőruhában, és később ismét egy bikinit viselt, miközben egy pohár fehérbort ivott a tengerparton, és megvillantotta szitakötős tetoválását.

119.jpg

Vasárnap Lali folytatta munkáját, és bemutatkozott a Fiesta del Lago-n Entre Ríos-ban, ahol több ezer rajongó várta.

120.jpg

Az elmúlt hónapokban az énekesnő jelentősen megváltoztatta külsejét a funkcionális edzéseknek köszönhetően, és néhány hónap alatt észre is vette a változást nem csak fizikumában, hanem a színpadon is.
"Februárban kezdte, mert szüksége volt arra, hogy a legjobb legyen a showkon, és két hónappal később azt mondta nekem jobban teljesít a próbákon.", mesélte edzője.

Lali Espósitot az utcán zaklatta a paparazzi Punta del Estén

2017.01.17. 09:48, Luna

"Hagyja abba a filmezést, kérem!"

Az énekesnő mérges lett egy uruguayi operatőrre, aki filmezni kezdte őt miután kisétált egy szupermarketből.

05.jpg

Hosszú munkával teli hónapok után Lali Espósito (25) Punta del Estére utazott, hogy élvezze a szünetét barátaival és családjával, mielőtt vissza kellene térnie kötelezettségeihez. Azonban a napjai nem voltak oly békések, és annak ellenére, hogy ő az egyik olyan személy, aki mindig jó kapcsolatot ápolt a sajtóval nem látott sok humort abban, hogy az egyik paparazzi filmezni kezdte őt miután egyik barátjával elhagyott egy szupermarketet.

Az uruguay-i videón az látszik, hogy Lali a parkolóban van, és a popbálvány reagált rá mikor meglátta, hogy filmezik: "Hagyja abba a filmezést, kérem!", mondta a zaklatójának az énekesnő. A barátnője ekkor dühösen elment, hogy panaszt tegyen az operatőrnek. "Ez egy kissé tolakodó, hogy mindig a kamera előtt kell lennie.", mondta a fiatal, és a paparazzi azt állította csak a szupermarketen kívül rögzített.

A dolog azután történt, hogy Lalit feldühítette néhány fotó, ami az otthonában lévő medencénél készült, és a Caras magazinban jelent meg: "Fényképeket készíteni titokban egy házban a közvetlen magánéletről. SZÉGYEN!", kiáltotta az énekesnő, és később az édesanyja, Majo Riera is felszólalt ezzel kapcsolatban: "Az egy dolog, hogy van őr egy nyilvános helyen. A probléma az, hogy ezzel az otthonába léptek be, szó szerint.", támogatta lányát.

Lali Espósito első showja az évben Punta del Estén

2017.01.11. 16:40, Luna

És Santiago Mocorrea is részt vett rajta rejtőzve!

A Ciudad.com megerősíti a tinibálvány és a hangmérnök kapcsolatát, ugyanis a férfi észrevétlen próbált lenni a nézőtér legvégén.

50.jpg

"Santi isteni és persze ezt tudom, de nem vagyok a barátnője.", mondta Lali Espósito (25) múlt szombaton, amikor a Santiago Mocorreával (32) való kapcsolatáról kérdezték. "Ez olyan mint találkozni valakivel, aki már nős és van 3 gyereke.", mondta a popbálvány, miután több fotó is megjelent róla és a hangmérnökről. De a nyilatkozataik ellenére még mindig ott van a de...

A Ciudad.com megerősítést kapott a rokonoktól, hogy Lali és Santi között több van mint nyári románc. A főszereplői a történetnek párként határolják be magukat belső köreikben. Amellett bizonyíték a kapcsolatukról az is, hogy a popbálvány kedden adta első idei koncertjét a Conrad Hotelben Punta del Estén. És ki volt ott hűségesen a nézőtér hátuljában? Kitaláltátok: Mocorrea.

Santiago akkor érkezett a helyszínre amikor a show már elkezdődött jegy nélkül. A General Villegas-i férfi próbált észrevétlen maradni klasszikus sport sapkájában, de az egyik rajongó nagyon figyelmes volt, és lefényképezte őt.

02.jpg

51.jpg

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.