lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Lali az Intrusosban

2016.07.28. 20:04, Luna

A lány, aki divatos és minden sikerül neki amit elkezd

Lalival a mai napon az Intrusos című műsorban beszélgettek élőben, ahol Jorge Rial készített interjút vele. A műsor majdnem egy órás volt, és több téma is szóba került, de főleg Lali szerelmi élete és az egy hét múlva bemutatásra kerülő Permitidos című film, ezért az interjú vége felé már Martín Piroyansky (a film másik főszereplője) is jelen volt.

23.jpg

"Tanulom kezelni a magánéletem.", kezdte Lali az interjú elején. "Igyekszem távoltartani a családomat a médiától."

Lali először beszélt Mariano Martínezről

"A helyzetünk Marianoval különös volt." , mondta. "Ezután a helyzetünk Marianoval érdekes lett."
Lali ezután beszélt arról, hogy Marianoval készült egy közös képet a Floricienta sorozat idején, mert már akkor is szerette őt. "Marianot kedveltem kislány korom óta."

46.jpg

"Soha nem terveztem, hogy együtt leszek Marianoval...Amikor szidnak engem, hogy csaló vagyok az nagyon rossz...Hazugság, hogy hűtlen voltam Marianoval...Nem voltam hűtlen Marianoval, igazat beszélek...Talán az vezetett ide, hogy Marianonak kétségei voltak a hűségem felől...Marianoval voltak súrlódások, mint minden párkapcsolatban...Nem egy állítólagos hűtlenség miatt mentünk szét.", válaszolta Lali a kérdésekre.

Lali szerelmi élete...

Ezután folytatódott Lali szerelmi életének kibeszélése, és Benjamin Amadeo következett. Lali azt mondta a férfiről, hogy ő egy nagyszerű ember és ezért is osztotta meg Twitterén új dalát, a Volarét a napokban. "A kapcsolatom Benjamin Amadeoval hihetetlen volt...Benjaminnal nőttem fel, egy csodálatos kapcsolat volt..."
Majd itt is szóba került Nazareno Casero. "Nincs semmi Nazareno Caseroval."

Lali így nyilatkozott a szerelemmel kapcsolatban: "Mindig úgy hiszem, hogy amikor van szerelem és bizalom, nem fontos a munka...Hiszek a szerelemben, szerelemmel minden lehetséges."

77.jpg

Permitidos

A műsor további részében Martín Piroyansky, a Permitidos című film másik főszereplője is becsatlakozott az interjúba. "Ez egy vígjáték intenzív romantikával.", írta le Lali a filmet.
Mivel a forgatások alatt a média Benjamin Vicunával, a film egyik szereplőjével is "összehozták", aki China Suarez párja erről is megkérdezték a színésznőt. "Imádom Chinát...Benjamin Vicuna nagyon jó ebben a filmben...Zavart, hogy szentimentális dolgokat találtak ki rólam Vicunával..."

96.jpg

"Nem tudtam milyen az élet párkapcsolat nélkül. ", zárta le Lali az interjút.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre