Gyermek ikonból felnőtt nő lett, aki sok mindent csinál a művészeti területen

Lali Espósito lényegében és formájában is megváltozott. A művésznő nagy találékonysággal nyit utat az ifjúsági forradalomhoz.

Sokoldalú művész, aki karrierje, színészi munkája, zenéje és divatja nyomán is nagy sikert zsebelhetett be. Most a Sky Rojo-ban, a Netflix sorozatában látható, amely fontos társadalmi kérdéseket boncolgat.

Lali Espósito több mint két évtizede kezdte karrierjét olyan nagysikerű televíziós sorozatokkal Argentínában, mint a Floricienta, a Chiquititas sin fin és a Casi Ángeles, amivel megalakult a Teen Angels zenekar is, amelynek ő is a tagja volt.

2014-ben debütált szólóénekesként első stúdióalbumával, az A Bailar-ral (2014), ezt követte a Soy (2016), a Brava (2018), és a Libra (2020). Jelenleg a Netflix Sky Rojo című sorozatának az egyik főszereplője.

Lali Espósito, argentin családba születtél. Hogyan emlékszel vissza a buenos aires-i gyermekkorodra?
- Az emlékeim azokból a napokból nagyon boldogok, nagyon egyszerűek, nem volt sok anyagi javunk. A testvéreimmel nőttem fel, én vagyok a legkisebb hármunk közül: Ana Laura, Patricio és én. Boldog gyermekkorom volt, sok szabadsággal. Emlékszem, hogy mindig piszkos lettem, amikor fociztam. Amikor hazaértem az iskolából a tükör előtt játszottam, hogy Freddie Mercury vagyok, és énekeltem a dalait - egészen kicsi korom óta hallgattam a nagy rockzenekarokat, mert anyukám szerette. Édesapám gyermek futballedző, anyukámnak saját produkciós cége van.

Hogyan született meg Lali Espósito, és milyen volt Mariana-t félretenni?
- Valójában ez egy nagyon furcsa becenév, mert nem ismerek más Lalit, csak magamat. De ez akkor történt, amikor megszülettem, mivel a bátyám még csak 13 hónapos volt, ezért nem beszélt még túl jól, ezért elkezdte nekem azt mondani, hogy Lali, és így maradt egészen odáig, hogy ha Mariana-nak szólítanak már nem veszem észre. Lali lett a nevem, és mostmár minden barátom így szólít.

A színészet és a zene fiatal korodban került az életedbe. Hogyan kapcsolódik össze ez a két tudományág?
- Nem tudom pontosan hogyan csináltam, de elmondhatom mi történt körülöttem amikor megpróbáltam egyesíteni ezt a két világot: az emberek mindig címkéket akarnak rád ragasztani, az én hazámban ez sokszor előfordul, hogy egy dolgot várnak tőled és én nem szeretek egyet csinálni. A zene és a színészet két olyan elem, amelyek táplálnak téged, és 360 fokos művésszé tesznek, ami a legnagyobb vágyam, mert csodálok mindent művészt aki ilyen. Argentínában van ruházati vonalam is. Szerencsés vagyok, hogy más területeken is fejlődhetek.

2014-ben Argentína elszenvedte az argentin peso leértékelődését, de ezzel egyidőben debütált az első,  A Bailar albumod. Mik hangzottak el azokon a napokon és mi volt a zenédben a megkülönböztető?
- Nem fogom levenni a súlyt az adott pillanatról, de van egy valóság, amit szeretek hangsúlyozni a művészet kapcsán, és a legviccesebb az, hogy a hazám mindig helyzetben van. Amikor kiadtam az albumot csak egy művész voltam, aki túlélte a helyzetet, de a művészet erre való, és minden korszakban voltak énekesek, akik ragyogtak. A megkülönböztető képességem az volt, hogy csináltam egy popkoncertet, egy olyan vizuális showt, amelyet korábban nem láttak. Nagyszerű csapatom volt, volt egy zenekarom, változtak a kinézeteim, táncosaim voltak, és ez akkoriban nagy figyelmet keltett.

Valós történet / Anekdota

Az egyik koncertemen láttam egy lányt, aki egyedül állt - általában amikor gyerekek jönnek a szüleik hozzák őket - amikor a koncert véget ért, kértem, hogy hozzák ide nekem a kislányt, és lehetőségem volt találkozni vele és a történetével. Kiderült, hogy az anyukájával együtt dolgozott, kartonokat gyűjtöttek, és amikor tudomást szerzett a műsoromról pénzt takarított meg, hogy jegyet tudjon venni. Boldog vagyok, hogy ilyen változatos a közönség, és nagyon tisztelem azokat, akik megnéznek engem, különösen, hogy egyeseknek milyen bonyolult lehet a jegyet kifizetni.

Hogyan fejlődtél attól az évtől mostanáig zeneileg?
- Mindig volt egyfajta őszinte keresés, hogy ne tartsam meg azt amim van, vagy ami jól esik nekem. Ha lemezről lemezre szétszedjük, akkor nagyon különbözőek, de azt hiszem nagyszerű dolog a zenéim sokszínűsége az évek során. Új hangok vannak, az általam választott műfajon belül , ami a pop, és számos végtelen lehetősége van.

2020-ban a világjárvány közepette kiadtad a Libra albumodat. A nehéz időkben is kiadtad a lemezedet. Szereted a kihívásokat?
- A Libra-nal egy kicsit megtaláltam az egyensúlyt a másik három album között , és kapcsolódtam számomra másnak tűnő hangokhoz. Ezen az albumon vannak dalok Mau y Ricky-vel, és egy Fito Paez-zel, amelynek egyértelműen más a hangzása. Nem akartam teljesen belemenni a városi hangokba, ez számomra nem 100 %-ig természetes.  Más dallamokra van szükségem. Igen!  A kihívások nője vagyok, különben könnyen unatkozni kezdek.

Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy miért adtam ki tavaly november elején, ami nagyon különleges év volt, és nagyon sok ember számára nagyon rossz. A menedzserem azt mondta nekem, hogy az emberek a Spotify-on életük dalait hallgatták; mint Shakira első albumai vagy Ricky Martin balladái. Zenéket, amelyek összekötik őket a nosztalgiával és a múlt szép emlékeivel. A zene nagyszerű kiút a nehéz időkből az emberek számára, és bölcsnek tűnt kiadni az albumomat egy nehéz időszakban.

Végre lehetőséged van egy olyan nemzetközi platformon dolgoznod mint a Netflix, a Sky Rojo című sorozatban. Milyen volt megtestesíteni Wendyt, a prostituáltat, aki társaival együtt nőcsempészet áldozata lett? Milyen kihívásokkal szembesültél?
- Sok kihívással szembesültem: egyikük, hogy egy olyan országba mentem dolgozni, mint Spanyolország. A történet érdekelt engem leginkább, és ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom a projektet. Latin-amerikai nőként és színésznőként hatalmas kihívást jelentett számomra, és a nőcsempészet kérdése globális szintű. A Sky Rojo egy informatív sorozat, de egyben szórakoztató is, otthon nézik, megérinti őket, kellemetlenné teszi őket, izgatja őket és ez a cél. Nagyon hálás vagyok, hogy színésznőként figyelembe vettek, mert számomra nagyon sokat adott a forgatás és egy ilyen erős karakter bőrébe kerülni egy élmény.

Lali: "Ma túl nagy a nyomás a boldogsághoz."

Milyen Lali élete amikor minden zaj elhalkul? A hangja, a repülőgép turbinák, a hangszórók, a kiáltások és tapsok...Megkérdeztük, vagyis próbáltunk kicsit kutakodni abban a világban, amelyről kevesen tudnak, és amit minden alkalommal egyre jobban ápol. Mert ezek a legkevésbé megismétlődő pillanatok. Például a múlt hónapban elrepült első észak-amerikai turnéjára, megállt a latin közönség számára ezekben a családias városokban mint Miami, és New York és olyanokban amelyek nem annyira mint Nashville, Chicago és Washington. Összességében a legjobb formáját hozta, az ő "egy méter kilencvenes Lali"-ját, amit később el fog magyarázni, amikor a "színpadi hangulat"-áról mesél. "Felmegyek oda és újra azt hiszem, hogy igazán különbözőnek és különlegesnek érzem magam. Szerintem ez másképp nem is lehetne. Hogy lehetnék bank ha nincs egy szuper show, annyi emberrel és hatalmas csapattal mögötte...? Most véget ért a fellépés, kész, vége. Ha lemegyek, és még mindig azt hiszem egy méter kilencven vagyok elvesztem. Mert ezenkívűl szükségem van arra, hogy az egész folyamat öröm legyen számomra és mindenki számára körülöttem.Nem akarok olyan zenészeket akik halkan azt mondják 'én egy elviselhetetlen dívának játszom'. Ez az öröm számomra mindennek a motorja, ez valami nélkülözhetetlen." , mondja a most szőke Lali, aki mindenkit meglepett ezzel a kinézettel miután a Garnier Nutrisse új szőke tónusainak nagykövete lett...További hírek? Nemrégiben megerősítették, hogy főszereplő lesz a Sky Rojo-ban, Álex Pina új Netflix sorozatában....

- Az egész munkavihar közepén megünnepelted a 28. születésnapodat...Szereted ünnepelni vagy már nem annyira?
- Bulizó vagyok. Hagyd meg nekem ezt a címet kérlek!...(Nevet.) Csak vicceltem, a családomban mindenki ilyen, minden születésnapi partit kibővítünk ahogy tudunk. Tudod: maga a nap, a következő szombat éjszaka, a vasárnap, a sültek...Nagyon ünnepeljük az életet, és én vagyok a kiteljesedés ebben. Úgy gondolom ez az év több okból is nagyon különleges volt a számomra. Nem tudom nagyobb vagyok-e, de úgy érzem nem ad nekem ugyanazt semmi. Amikor butább voltam diplomatikusabb voltam, és mindig tetszeni akartam. De ma nagyon jól tudom kivel ünnepeljek, hol vannak a barátaim és az érzelmeim valódiak. Nem zárkózom el az új emberekkel való találkozástól, de már nem megyek keresztül nem kívánt helyzeteken, mert 'meg kell tennem'.

- A barátságaid nagyon sokat változtak ezekben az időkben? Nehéz volt észrevenned kik az igaziak?
- Talán korábban többe került, de már nem. Azt hiszem az utolsó 'húsz' és az első 'harmincöt' nagyon meghatározóak voltak a környezet szempontjából. És nem úgy éltem meg mint valami negatívat, egyáltalán nem. Tetszik az érzés, hogy sok szempontból meghatározom magam. Emlékszel a Ghost filmre? Úgy érzem magam mint a váza a híres jelenetben, befejezem a formálódást, megtalálom a végleges formám.

- Ez egy egyszerű folyamat?
- Semmi sem egyszerű. De ismétlem, élvezem. Próbálok jobban hallgatni magamra, bízni a lelkiismeretemben, a szüneteimben...A feladat ennek elérése, és a lelkiismeret ereje. Ez az év például nagyon világos volt ezzel kapcsolatban, nagyon rossz dolgok történtek velem és ez kiterjedt a munkára is, de hirtelen azt mondtam magamnak: 'Képes vagyok választani mindezek közül vagy a dolgok egyszerűen csak rajtam múlnak?' Úgy érzem most egy kis szünetet tartok, és meditálok azon amit teszek. Valójában kívülről ez az év kissé lassú volt, de úgy érzem sokat fejlődtem, és először készítettem alapot annak, amit innenstől csinálni akarok, legalább három évig. Soha nem gondolkoztam ilyen hosszú távon. És ez nem egyszerű, mindig minden forog, a mobiltelefonon, az Instagramon, amit más zenészek csinálnak...

- Mi segít neked elérni ezeket a szüneteket?
- Az emberek körülöttem, úgy általában sok az önellenőrzés. Szemtől szemben ez nem az, hogy most Osho vagy Ravi Shankar vagyok. Semmi látnivaló nincs, de ha a fő keresési utamon vagyok visszahallgatom magam...Ez az év is nagyon mozgalmas volt, különösen magánéletileg.

- Miért?
- Sok okból. Néhány hónappal ezelőtt meghalt rákban az unokatestvérem Virgi, aki 30 éves volt. Ez egy óriási pofon. És ott erőteljesebben elkezdtem gondolkodni: 'élnem kell'. Ne egyék meg az időmet hülyeségek, az Instagram, a fotózás...És ez nekem költséges, mindig nagyon katonás voltam, az összeállításokkal, Cris (Morena) iskolájával, és hirtelen rájöttem, hogy mindez jó, de élnem is kell. Ha többet veszek el a munkaidőből rendben van, hogy vacsorázok a barátaimmal, ha egy pillanatban egyedül akarok lenni a házamban pizsamában az is rendben van. Ez egy olyan év volt amikor sokat gondolkodtam ezen.

- Azt hiszem a párkapcsolati életed is rendben van, és ez az év különleges volt, sok időt töltöttél az országon kívül...
- Így van, és bár ő is sokszor kísért engem a legtöbb utazást egyedül tettem meg. Valójában egy pillanatban azt gondoltam, 'ez a srác elfelejti az arcomat ha így folytatom...' A pokolba, soha nem utaztam ennyit. És nem számít mennyire közhely ez a mondat, elkezdtem megérteni, hogy a minőségi idő alapvető fontosságú. Különösen akkor ha nincs mennyiség, befektetem jól azoknak, akikkel igazán akarok lenni. És Santí egy alapvető személy számomra.

- Ő sok időt tölt a földeken, lehetséges ez?
- Igen, szeretem azt az életet. Viszont élvezem a városi életet is. Ez az egyik dolog amit a legjobban szeretek benne: a totális egyensúlyt. Valójában évekig a zeneiparnak szentelte magát, dolgozott a Pop Art-ban és Roger Waters kilenc showjának hátterében volt ott a River-ben...Égett a stressztől, és elment a földekre, ahol szerencsére nincs konfliktus, sokkal kevesebb mint ebben az országban...(Nevet.) A jó az ha elmondok neki valamit a világomról akkor megérti, mert sokat tud a showbizről. Az igazság az, hogy mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, és időnként nagyon jól kell tennünk ehhez. Ez nagyon nevetségesnek hangzik, de az igazság: amikor igaz szerelem van minden alkalmazkodik.

- Visszatérve ezekre az utakra. Hogy mész keresztül ezen a sok egyedül töltött időszakon?
- És...a naptól függ, az év pillanatától...A hangstúdiókban például az történt velem, hogy minden nap új emberekkel találkoztam. A világ minden részéről. Már volt egy beszédem amivel bemutatkoztam, és elmondtam nekik ki vagyok, honnan jöttem, mit akarok csinálni...Ennek a rutinnak a hatodik hónapjában meglehetősen kimerültem. Minden este mikor visszatértem a hotelbe hatalmas szükségem volt bekapcsolni a Facetime-ot, és beszélni a párommal.

- Megszakadt a pillanat?
- Igen, természetesen. Ma sírok megállás nélkül. Ez őrület mert néhány évvel ezelőtt az ellenkezőjét mondtam volna: 'soha nem sírok'. Megismétlem ezt az ötletet megállás nélkül, azért mert számomra szokássá vált. És hirtelen rájöttem, hogy már nem vagyok ilyen. Ma nagyon könnyen sírok az utazásaim során, és nem rossz ezt beismerni.

- Jársz terápiára?
- Soha nem jártam pszihológushoz és sokan mondják nekem 'menned kellene...'. (Nevet.) Egyetértek velük, komolyan, elhiszem, hogy lenne ott helyem, de még mindig nem tettem meg az utolsó lépést. Nincs időm, bár az is igaz, hogy találsz rá időt ha valamit igazán akarsz.

- Akkor nem néz ki olyan rossznak...
- Mélyen érzem, mikor a dolgaimat csinálom, és törekszem arra, hogy beszéljek arról mi történik velem és hogyan érzek. Valójában ezek azok a beszélgetések amelyeket a legjobban szeretek, számomra egy bor egy barátnőmmel nem bolondozás, beszélgetünk az utazásainkról, a párjainkról, a munkáról, krízisekről, szerelemről, mindenben mélyre megyünk...Nagyon élvezem.

- Talán ezért tetszik neked Tamara Tenenbaum El fin de amor könyve...
- Totálisan. Emlékszem, hogy Érika (Halvorsen) barátnőm elküldte nekem ajándékként, és azt mondtam 'elolvasom, hogy csináljak valamit vele'. Néhány nappal később nagyon összpontosítva visszahívtam: 'még nem fejeztem be, de már azt mondom én teljesen benne vagyok a projektben'. Végül összecsapódtunk és Tamara sorozat projektje lenyűgözött minket. És minden embert is akinek bemutatjuk. "Ne mutasd meg senkinek.", mondták nekünk. És így megérkeztünk az MGM-re, ami olyan történelmi volt. Ezt a tanulmányt még soha nem követték el argentinként.

- Hogyan határoznád meg a sorozatot?
- Mint egy vígjáték vagy inkább dráma-vígjáték ahogy most mondják, egy lányról aki ortodox zsidó univerzumból jön, és elkezdi kialakítani feminista világképét. Ez egy mély beszámoló arról mi történik a nőkkel manapság, különösen kapcsolati szinten. És a legjobban azt szeretem a sorozatban, hogy ott az ötlet, hogy soha nem veszítsük el a fényt ami a könyvbe van. Tamara egy hiper vicces személy, legalábbis én szeretem a fekete humort és a savazást.

- Te lennél a főszereplő és a producer is így?
- Igen, és ez a kettős szerep itt nem olyan általános, de külföldön használják. Mint a Girls-ben vagy a Big Little Lies-ban...Szeretném ha sikerülne valami ilyesmit elérni. Vagy olyat mint az Euphoria, a sorozat amit szintén szeretek. Zendaya-nak közvetlenül házasságot ajánlanék, nagyon szeretem. Nos a vágyam, hogy valami igazán mélyet tegyek. Ezért mondtam korábban, hogy időt szánnék a megfelelő elvégzésre. Ebben az iparágban amilyen az enyém fiatalként és sikeresként könnyű figuraként helyeznek el és minden illékony és kissé ostoba. Nem akarom elveszíteni a mélységemet, nem vagyok hajlandó üres figura lenni.

- Az El fin de amor beszél többek között a pillangók klasszikus hanyatlásáról és a 'romantikus' elbeszélésekről amikor egy kapcsolatra gondolunk. Mennyire kérdőjelezed ezt meg?
- Nagyon. Időnként száz százalékban tudtam azonosulni a tekintetével, különösen amikor azt állítja, hogy 'viselj el mindent' a nagyanyáinknak igaz szerelme volt és ma nem az. Úgy érzem ma sokkal többet beszélünk arról mi történik velünk. És ami tud történni. Nem gyakorlom a többszerelműséget például, de ünneplem ezt a beszélgetés témát. Mielőtt mindent lefedtek volna az egyedülálló ideálok és a modell kapcsolatok. Egy másik könyv amelyet szeretek, mert gondolkodik ezekről a kérdésekről a King Kong Teoría Virginie Despentes-től.

- Van valami ami megijeszt ebben a korszakban?
- Mmmm, ahogy már mondtam, nem idealizálom a múltat, de a boldogság felhatalmazásának dolga kissé megijeszt, az ötlet hogy nincs életed kissé hasonló az itt eladott képekhez (megmutatja az Instagramon a telefonján) Túl nagy a nyomás a boldogsághoz, mindig. És a szabványos boldogság modell talán nem a sajátod. Azt hiszem abba kell hagyni a kívülre nézést és kicsit befelé kell nézni. Pihenni, mindent megteszünk amit tudunk, ne öljük meg annyira egymást, hé.