lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Lali Espósito feltűnő megjelenése

2019.05.16. 16:57, Luna

Egy 70 méteres aranylánc paróka...és egy Jennifer Lopez plágium?

Az énekesnő három díjat zsebelt be a 2019-es Gardelen, de a legmeglepőbb az az öltözék volt, amit a nagy zenei éjszakához választott, és ami ugyanannyi bókot eredményezett mint amennyi vitát.

Ezen a héten kedden tartották a 2019-es Gardel díjátadót, és minden jelölt művész végigsétált a vörösszőnyegen. A hírességek általában úgy döntenek, hogy az ilyen alkalmakon megmutatják lenyűgöző megjelenéseiket, hogy az éjszaka főszereplői lehessenek. És ebben az évben Lali Espósito sem ünnepelt észrevétlenül: az énekesnő meglepte a közönséget egy nagyon különleges öltözettel.

Állatmintás cipővel és egy fekete ruhával mély dekoltázzsal a Somos Amantes énekesnője káprázatos volt az idén először Mendozában tartott eseményen. Azonban nem ez volt a meglepő rajta. A legmegdöbbentőbb a haja volt: Lali egy 70 méteres aranylánc parókát választott.

Annak ellenére, hogy a színésznő ragyogott a vörösszőnyegen nem voltak kritikáktól hiányosak a követőitől kapott kommentek a közösségi hálón. Azzal vádoltak, hogy inspirálta őt - vagy közvetlenül lemásolta - Jennifer Lopezt a paróka elkészítéséhez. Ugyanis az amerikai énekesnő egy nagyon hasonló kinézettel jelent meg néhány héttel ezelőtt a Met Gálán.

Versace kezében JLo egy lenyűgöző dekoltázsú ruhát viselt és egy parókát, de az ellentétes volt Laliéval, ugyanis a hollywoodi énekesnő a fehér színt részesítette előnyben.

A Parque Patriciosban született énekesnő nagyon büszke volt a jelmezeire, melyeket a díjátadó ünnepségen viselt. Még azt is megjegyezte, hogy stylistjával, Maru Venancioval azért döntöttek így, és az volt a céljuk, hogy valami más kinézete legyen.

Az éjszaka folytatódott. Mire átvette a Legjobb női popművész albumáért járó díjat átöltözött. Továbbra is magára vonzotta mindenki tekintetét lenyűgöző kinézetével. A művésznő egy fekete-ezüst metálos hatűsú ruhával kápráztatta el a közönséget, és teljessé tette kinézetét: egy virágkoszorút vett fel hozzá ugyanolyan színekkel mint a ruhája.

Lali három kategóriában nyert Carlos Gardel díjat. Az év legjobb dala kategóriában a Sin querer queriendo című számával, A legjobb női popművész albuma kategóriában és a Legjobb borító kategóriában pedig Brava lemeze diadalmaskodott. Nyilvánvaló, hogy kinézetét inspirálta a hollywoodi énekesnő, de ez nem veszi el zenei tehetségét. Ráadásul mindketten megdöbbentően és lenyűgözően néztek ki.

Lali megnyerte a Gardelt az Év női popművészeként

2019.05.15. 13:23, Luna

Lali megnyerte a Gardelt az Év női popművészeként és tele volt érzelmekkel nemrég elhunyt unokatestvére miatt

"Virginek szentelem, az első számú rajongómnak, aki a mennyben van.", mondta a színész-, énekesnő amikor megköszönte a díjat.

Ő az egyik legtehetségesebb és legmeggyőzőbb művész a nemzeti színtéren. Ezért nem volt meglepő, hogy Lali Espósito megnyerte a Gardel díjat a Legjobb női popművész albumáért.

Azonban az éjszaka legérzékenyebb pillanata nem az volt, amikor kimondták a nevét, hanem amikor az énekes-, színésznő Virginia Riera-nak szentelte azt, unokatestvérének, aki néhány nappal korábban halt meg rák miatt.

"Köszönet ezért, a családomnak szentelem, akik a legfontosabbak számomra, a szerelmemnek, Santínak, és az én elsőszámú rajongómnak, unokatestvéremnek Virginek, aki a mennyben van.", fejezte ki háláját, és nem tudta magába fojtani érzelmeit.

"Először is gratulálni szeretnék mindazon nőknek, akik ebben a kategóriában vannak velem, és mindazoknak, akik az életük minden napján zenét készítenek, és beleteszik szeretetüket, és egy olyan iparágba helyezik szenvedélyüket, mely egyáltalán nem könnyű nekünk. Én azt mondtam támogatom az összes társulást, ahol helyszínt biztosítanak a nők számára a színpadon, országunk fesztiváljain.", kezdte beszédét.

"Megtiszteltetés számomra az utazás, hogy sok bulink van, és mindig kicsit magányosnak érzem magam, és ez szomorú. És mindannyian megérdemlik ugyanezt, sok tehetség van ebben az országban, így támogassuk a gyártókat, szervezőket. Ugyanez történik a stúdiókban, több helyen a női zeneszerzőkkel, gyártókkal, zenészekkel. Hiányoznak a nők, én ezt látom alázatos véleményemmel, és a támogatás, hogy több helyet adjanak nekünk.", folytatta.

"Mert mindannyian akiknek még nincs helyük, és azt akarják, hogy egy napon Gardelt kapjanak nekik szentelem. Kihasználom a mikrofonokat és kamerákat, az egész országban látnak minket, szerte a világon, hogy törvényes, biztonságos és szabad abortuszt kérjek a hazánkban. Ez szól a szabadságról, a jogokról és arról, hogy ne haljon meg több nő a közegészségügy miatt. Most megköszönöm ezt a díjat. Először is szeretnék köszönetet mondani a Capifnak nyilvánvalóan, a Sony Musicnak, a csapatomnak akik annyira imádnivalóak, és akik velem vannak az első nap óta.", mondta.

"Az első albumommal önállóan kezdtem el. Soha nem fogom elfelejteni, hogy kik a társaim minden nap, a gyártóim, a menedzsereim, köszönet ezért a munkáért, a lemezgyártóknak ezért az albumért, és minden lemezért, amelyekkel betörtem mint zenész."

"Szeretnék köszönetet mondani a rajongóimnak, akik a legjobban ott vannak intenzíven és szeretettel. Nagyra értékelem ezt a szeretetet, gyerekként kezdtem dolgozni, betörtem azzal amit csinálok és nagyon elérzékenyültem.", fejezte be.

Az énekesnő összesen három kategóriában diadalmaskodott. Megnyerte a Legjobb popművész albumáért és Legjobb borítóért járó Gardelt a Brava lemezzel, illetve a közönség szavazatai alapján övé lett az Év dala is a Sin querer queriendo című dalával.

Lali Espósito fotója miután mindkét kategóriában vesztett a Premios Gardel 2017-en

2017.06.08. 08:49, Luna

"Nem hoztam el semmit? Nézzetek itt rám, a díjammal"

Miután a két jelölt kategóriából egyiket sem nyerte meg (Legjobb dal, Legjobb női pop album) az énekesnő kirakott egy fotót.

10.jpg

Bár nem nyerte meg a kategóriákat, amelyekben jelölt volt a Premios Gardel 2017-en (a Soy-jal mint az év dala, és a Legjobb női pop album) Lali Espósito szereti a rajongóit, és ezért megosztott egy képet az ő "díjával".

"Nem hoztam el semmit? Nézzetek itt rám, a Gardel díjammal. #Példakép #NahuelPennisi #PremiosGardel2017 #ALegjobbRajongókÉjszakája", írta Lali az Instagramon egy olyan fotó mellé, ahol egy híres vak zenész, Nahuel Pennisi társaságában látható.

A poszton rövid idő alatt több mint 50 ezer kedvelés lett, és elárasztották a rajongók csodálatos üzenetei. Ezenkívűl a művész egy szeretetteljes üdvözletet is küldött követőinek.

11.jpg

12.jpg

Lali Espósito szexi kinézete a Premios Gardel showján

2017.06.08. 08:35, Luna

A fiatal művésznő bemutatta szépségét és karizmáját a díjátadó ünnepségen.

01.jpg

Egy elegáns, sárga, Guevara Ocampo ruhában jelent meg, és abban sétált végig a vörösszőnyegen Lali Espósito (25), aki nagyon élvezte az eseményt. Így érkezett meg a Gardel díjátadóra, ahonnan ez alkalommal nem távozott díjjal.

De jelenléte természetesen nem maradt észrevétlen. Amikor arra került sor, hogy színpadra lépjen zenekarával a fiatal művésznő levette visszafogott, báli ruháját, és szuper szexi testet mutatott kövekkel kirakott bodyjában. 6 perces mini showt adott a Gran Rexben.

Lali előadta védjegyeinek számító dalait második szólóalbumáról, a Soyról; az Egot, a Boomerangot, és a Soyt.

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.